O-MEGACSILLAG

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2016. februárban Kirill pátriárka a kubai útja után Chiléből az Antarktiszra ment.
Kirill útját összekapcsolják az állítólagosan a mekkai nagymecset építkezése során talált ősi szerkezettel, melyet ARK OF GABRIEL, azaz Gábriel bárkája/ládája néven neveznek, mely valamilyen doboz, benne a Korán egy Gábriel által dedikált példányával, melyet átadtak az oroszoknak, akik azt az Antarktiszra szállították, ahol Byrd admirális korábban egy UFO bázist fedezett fel, melyet összekapcsolnak a nácikkal és a magas szőke idegenekkel.
A mekkai 9/11-es esetről a JELEK 2015 SZEPT-04-ben írtam.
A szerkezetet állítólag 2015. szept. 12-én (vagy szept. 11-én) találta egy 15 fős alagútásó csapat, aki pedig el próbálta távolítani, azt azonnal megölte egy plazmakitörés, kisülés, amely olyan erős volt a történet szerint, hogy eltávolításakor egy nagy darut is felborított, megölve 107 embert (wikipedián 111, másutt 118). Az első sikertelen eltávolítás után szept. 24-én történt a második kísérlet az eszköz megszerzésére, ami nem közvetve megölt további több mint 2000 (másutt 4173) embert a Hadzs alatt. Azért nem közvetve, mert a halottak száma a hadzsra érkezők pánikba esése miatt lett magas. A pánik kitörését az eset idejében pedig egy szaúdi herceg megjelenésével kapcsolták össze, ami persze csöppet gyanús, ahogy az egy daru a sok közül felborult a vihar miatt is, akár igaz a Gábriel ládikója történet, akár nem. Nos Putyint állítólag amint értesítették az eszközről, elrendelte szept. 27-én a Vladimisky admirális nevű kutatóhajó expedícióját a Szaúd-Arábia-i Dzsidda kikötőváros érintésével az Antarktiszra (2016. jan. 20-án ért az Antarktiszra), szept. 30-án pedig elindította a szíriai bombázásokat. Állítólag Dzsidda-ból (Jeddah), Mekka kapujából vitte a hajó az eszközt az Antarktiszra.
Mint írják a Mohamed által elásott láda felszínre kerülése a végidőben fog történni, viszont azt igazából nem részletezik, hogy Putyin miért is indította el a szíriai bombázásokat, ugyanis a NATO a franciákkal az élen ugyanazt a tervet akarta végrehajtani, mint az Odüsszeusz hajnala esetében Líbiában. A párizsi péntek 13-as megrendezett terror, azaz a francia 9/11 is a franciák belépéséről szólt a szíriai bombázásokba az ISIS elleni koalícióban, melyet pedig ugyanaz a csoport épített fel, aki harcol ellene.
Kár, hogy nem írnak pl. a szabadenergia gépről, mely Iránból is érkezik a világba, és amelynek elterjedése veszélyt jelent az olajiparra, vagy arról, hogy Szíriában békében éltek egymással a különböző vallások, míg a Rotschild bankárbrigád úgy nem döntött, hogy bekebelezi, ahogyan Iránnal is tervezi. Ahol az adósságspirálba kényszerítő hatalom megjelenik, ott megosztás, káosz, kizsákmányolás és szegénység köszönt be.
Persze Clintonné majd feltárja az UFO titkokat is.
http://foter.ro/cikk/20160219_mi_az_istent_csinal_a_patriarka_az_antarktiszon_video
http://hu.euronews.com/nocomment/2016/02/19/kirill-patriarka-az-antarktiszon/
http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/russia/12162705/Patriarch-Kirill-meets-penguins-in-Antarctica.html
http://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/sociopol_russia61.htm
https://en.wikipedia.org/wiki/2015_Mina_stampede
http://sputniknews.com/russia/20151206/1031310899/russian-research-ship-admiral-vladimirsky.html
http://www.dailystar.co.uk/news/weird-news/482764/ark-of-gabriel-russia-saudi-arbia-mecca-grand-mosque-ancient-weapon-Admiral-Vladimisky
Kirill pátriárka Sao Paulóban beszélt újságíróknak róla, hogy febr. 17-én, útban az oroszok antarktiszi Bellingshausen bázisára, apró darabokra tört a repülőjüknek szélvédője, valahol a Drake (Sárkány) átjáró fölött.

   
Kirill gépével hasonló történhetett, mint 2015 augusztusában a Bostonból Salt Lake City-be tartó Delta 1899-es járattal Denver felett, mely állítólag villámlátogatást tett a magasban.
A gépnek itt viszont az orra is behorpadt a szélvédő összetörés mellett, melyek gyakoriak, mikor a gép nagy magasságban összeütközik valamivel, vagy jégviharba kerül.
http://utazz.ujszo.com/2015/08/10/berepedt-a-repulo-szelvedoje-a-viharban 

http://utazz.ujszo.com/sites/default/files/styles/magazin_article/public/photos/promoted/delta_airlines_1889.jpg?itok=v5ErGv8M

2008-ban is történt egy orrbehorpadás, melynél pl. látható volt az ütközés nyoma is.

                     http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/2008_juli_06_northwest_flight_478.jpg?49166572

Azóta pedig vagy egy tucat felvétel látott napvilágot, melyeken apró szerkezetek, ilyen-olyan formájú UFO-k repkednek repülőgépek mellett, vagy épp követik őket.
Mi emberek is használhatnánk olyan gépeket, mint ők, de azok nem fogyasztanak másoknak, vagyis ingyenélőknek pénzt termelő üzemanyagot, amiért háborúkat lehet indítani, hatalmi, vagy hierarchikus rendszert lehet kiépíteni, meg jó sok emberi élet kioltására alkalmas fegyvert eladni. És épp az USA és Oroszország a két legfőbb fegyvergyártó, akik orránál fogva vezetik a világot.
Persze van, aki szerint nem emberek állnak a háttérben, de ez jelenleg mellékes.
Egyébként éppen Kirill pátriárka volt az, aki azt nyilatkozta, hogy senki ne álljon szóba UFO-t vezető lényekkel, mert azok csak gonoszok és ördögök lehetnek, mivel nem vették fel eddig a kapcsolatot az emberiséggel, mely a JELEK 2014 NOV-02-ben szerepelt.

     
Kérdés, hogy itt ki a rossz és ki a jó.
Végül is Kirill elment az Antarktiszra, hogy meglátogassa a György király-szigeten álló Szentháromság templomot.
És pont a Sárkány-átjáró fölött tört az üveg.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 455
Tegnapi: 107
Heti: 872
Havi: 5 357
Össz.: 533 315

Látogatottság növelés
Oldal: GÁBRIEL LÁDÁJA
O-MEGACSILLAG - © 2008 - 2024 - o-megacsillag.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »