O-MEGACSILLAG

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2016. máj. 09-én mutatták be először LONDONban az X-MEN - APOKALIPSZIS filmet.
http://www.imdb.com/title/tt3385516/releaseinfo?ref_=tt_ov_inf
A zsidók Hollywoodjának műhelyében készült film egyik helyszíne Auschwitch, vagyis ez alapján az agyonreklámozott "hinned kell" benne holokauszt témakör be lett építve a filmbe.
A történet írói szerint Magneto szülei a láger foglyai voltak, és ott is haltak meg, maga Magneto pedig ott szerezte képességét (ott jelent meg először), aki kérdőre vonja az Oscar Isaac alakította Apokalipszist, hogy hol volt, mikor segíteni kellett volna.
Ő ekkor fogoly volt a Föld gyomrában, de éppen ő lett egy olyan karakter, aki szemrebbenés nélkül végez millió, vagy milliárdnyi emberi élettel, hogy az erősek örököljék a Földet az ő uralma alatt.
Nos ő, Apokalipszis, azaz En Sabah Nur az, aki az erdő túlburjánzásakor tisztítótűzzel állítja, vagy állítaná helyre az egyensúlyt.
Magneto szerepében Michael Fassbender, aki 2016-ban még sasos/napfordulós személyként jelenik meg, melyről a CREED ÉS A NAP-ban írtam.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/x-men_-_apokalipszis_-_az_erdo.jpg?40675959

Az Apokalipszis Oscar Isaac 33. karaktere, és azt mondja ő volt Krisna, Elohim, Ré, Jahve, stb. Ezt megelőzően X-szárnyú pilóta volt a STAR WARS-ÉBREDŐ ERŐ-ben, mikor a MOJAVE filmben Jézusként utal magára.
Az En Sabah Nur, azaz Apokalipszis karakter ereje akkor nyilvánult meg először, mikor Seth/Széth egyiptomi istennel volt egy látomása, aki hódításra ösztönözte.
Az eredeti X-MEN történetben viszont Apokalipszis nem a jelen korban ébred fel álmából. Részt vett a keresztes hadjáratokban, egy évszázados álma után pedig Londonban ébredt fel 1859-ben. Élettörténete nem korlátozódik egy idősíkra, hanem léteznek alternatív valóságok, melyek egyikén hatalomra jut, szolgasorba taszítva az embereket. Egyik síkon hol ez, másikon amaz öli meg a gonosz karaktert.
http://hu.marvel.wikia.com/wiki/Apokalipszis_(En_Sabah_Nur)
Nos Apokalipszis 2016-os verziója szerint az erdő túlburjánzásakor jön a tisztítótűz, őt magát korábban pedig Krisnaként, Elohimként, stb-ként nevezték.
A Máté evangéliuma szerint a tisztítótűz Jézus Krisztushoz kapcsolódik.

Máté Evangéliuma 3. rész:
"10. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. 
11. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. 
12. A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel."

Fulcanelli pedig ezt írja a Krisztus keresztjén szereplő INRI-hez:
"És ugyanúgy, ahogy a tűz segítségével elválasztják az aranyat a tisztátalan fémektől, úgy lesznek elválasztva, mondja az Írás, az Ítélet nagy napján a jók a gonoszaktól".
Az erdő túlburjánzása és a tisztítótűz szerepel a 2005-ös BATMAN: KEZDŐDIK filmben is Liam Neeson által, a Krisztus karakteres Christian Bale-nek mondva.
Ha már fák (emberek) tűzbe vettetéséről van szó, mindenképpen megemlítendő Liam Neeson 2016-os tüzes FA karaktere a MONSTER CALLS-ban.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/batman_-_kezdodik_-_az_erdo_tulburjanzik.jpg?41263266

Láthatóan a gonosszá transzformált Liam Neeson karaktere és az Oscar Isaac féle Apokalipszis a korrupciót, bűnt stb-t számolná fel, mely ellen Batman és az X-MEN csapat felveszi a harcot és győz.
A bibliában viszont ez a kiforgató játszma másképp fest, hisz Jézus Krisztus tér vissza (az égből, nem a föld alól), aki igazságosan ítél és hadakozik, mely a földi pillanatnyi hatalomnak valószínűleg nincs ínyére, hisz minden, amiért annyit fáradoztak, egy pillanat alatt elvész.
Az X-MEN-ben nem véletlenül jelent meg a MÁSODIK ELJÖVETEL az Apokalipszis karakterrel, hiszen egy korábbi Apokalipszist alakító JC nevű színész utolsó karaktere is MÁSODIK ELJÖVETEL-es volt az ezredfordulónál, aztán temető. Az X-MEN - APOKALIPSZIS intrójában viszont megjelent Krisztus a keresztúton is.
Apokalipszis a Nap fénye miatt ébredt fel a 2016-os X-MEN-ben, mégpedig Rose Byrne miatt, mely világszerte földrengést generált.
Rose Byrne pedig 2009-ben a KÉPLET-ben mutatott be egyfajta tisztítótüzet, melyben a tűz érkezése előtt bejátszott BEETHOVEN - SYMPHONY NO. 7 - ALLEGRETTO az X-MEN APOKALIPSZIS-ben is hallható a nukleáris fegyverek kilövésekor.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/x-men_-_apokalipszis_-_masodik_eljovetel_kepek.jpg?37418484

Hogy egy OSCAR nevű színésszel Gíza-i helyszínnel jelenik meg az Apokalipszis, az mindenképpen érdekes.
Apokalipszis-t végül Jean Grey erejével győzik le, aki ekkor FŐNIX-é válik.
Jean Grey idősebb énje, azaz Famke Janssen viszont Liam Neeson felesége a TAKEN filmekben, ami nyilván szándékos tüzes kapcsolat.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/liam_neeson_-_oscar_isaac_-_fonix.jpg?67455700

A BATMAN-ban viszont a 2008-ban elhunyt (Dr. Parnassus forgatása közben megölt) Heath Ledgerrel, egy másik FŐNIX karakteres színésszel mutatták be a tűz gyújtását, a lángoló piramist.

http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/joker-bolond_-_minden_egni_fog.jpg?45238354http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/heath_ledger_-_fonix_-_minden_egni_fog.jpg?65591407

Joker 2016-ban az XX-es SUICIDE SQUAD-ban jelenik meg.
http://www.imdb.com/title/tt1386697/
Tarotban az XX a FELTÁMADÁS/ÍTÉLET lapja.

A DR. PARNASSUS egyik tükrös karaktere pedig Johnny Depp, aki az X-MEN - APOKALIPSZIS film premierjekor az ALICE TÜKÖRORSZÁGBAN filmben látható. Az USA-ban mindkét film premierje május 27-e.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/kicsi/dr_parnassus_-_alice_-_johnny_depp.jpg?93638052

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 189
Heti: 927
Havi: 3 342
Össz.: 536 965

Látogatottság növelés
Oldal: HA AZ ERDŐ TÚLBURJÁNZIK
O-MEGACSILLAG - © 2008 - 2024 - o-megacsillag.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »