O-MEGACSILLAG

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

A SAUL FIA filmnél a háttérben jól láthatóan a Napot, nyilván felkelő Napot mutatták, melynél persze nyilván véletlenül,  a zsidók megrökönyödésére a Valkűrök lovaglását játszották be Wagnertől.
http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160301-hitler-kedvenc-zeneszerzojevel-kevertek-le-nemes-jeles-laszlot-oscar-2016-saul-fia-richard.html
https://kuruc.info/r/6/155800/

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_saul2.jpg?18909019

Wagner - Valkűrök lovaglása számát az APOKALIPSZIS MOST filmben is hallhattuk, melynek poszterén a Nap szintén a horizonton van.

   

   

A Valkűrök lovaglását a legjobb rendező beszéde közben játszották be az est folyamán még megyszer, vagyis Alejandro G. Inárritu köszönőbeszéde közben.
Alejandro köszönetet mondott Leonardo DiCaprionak, és mások mellett a FOX-nak.
Alejandro készítette az Oscar jelölt BÁBEL filmet, ezen 88-as Oscaron pedig szót emelt a bőrszínek különbözőségén túllépésről, így már érthető, miért emeltek Bábel-tornyot a THE REVENANT díjátadójánál, a fekete bokszosnál. Alejandrónak a zsidó J.J. Abrams adta át a díjat, aki maga is elkezdte a sokszínűséget filmjeibe bevonni, sőt úgy fest hamarosan a melegek is megjelennek filmjeiben, amit pl. a STAR WARS folytatásával kapcsolatban nyilatkozott. A legutóbbi STAR WARS-ban is női szereplő vette át az Ezeréves Sólyom pilótájának szerepét, és fekete színész lett a főszereplő. J.J. Abrams neve, aki eredetileg Jacob/Jákob, olyan filmeknél jelenik meg, mint a STAR TREK: BEYOND, WESTWORLD, PORTAL, 10 CLOVERFIELD LANE, stb.
A legutóbbi STAR TREK filmje a SÖTÉTSÉGBEN volt.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_revenant_alejandro.jpg?26949038

A 88-as Oscaron Leonardo DiCaprio megkapta élete első Oscar-díját, a THE REVENANT-ban megjelenő Hugh GLASS karakteréért.
A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a tavalyi évben ALICE karakteréért legjobb női főszereplő díjat kapott Julianne Moore adta át.
Leo szokásához, vagy valaki által kijelölt útjához hűen a klímaváltozás elleni harcot reklámozta, amit a SAUL FIA után közvetlenül fellépő Joe Biden is boldogan hallgatott, pedig ő egyike a Föld legnagyobb gazembereinek, szennyezőinek.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_leo.jpg?18864565

A THE REVENANT filmről írtam a LEO, HAWK ÉS A HEGY, a LEO, A NYILAS ÉS A NAP, a A NAP ÉS A PIRAMIS-HEGY és a LEO ÉS A SPIRÁL-ban.
A legjobb filmnek járó díjat Morgan Freeman adta át, mely a SPOTLIGHT lett.
Morgan Freeman mögött a háttér egyfajta aranyszobrokkal szegélyezett aranykapu, alagút volt, a színpadon pedig egy jobb és baloldalas forgású spirál díszítés volt.
Jelölt volt a THE REVENANT is, mely nyilván esélyesebb volt, mint a SPOTLIGHT, de a cím maga is sokatmondó, egy "Istent" többször alakító, de Istenben állítólag nem hívő színésztől.
Nos ne vakítson el minket a SPOTLIGHT/REFLEKTORFÉNY, hanem lássunk túl a játékon, ha már Freeman adta át a Golden Globe-on a THE REVENANT rendezőjének a díjat 2016 január 10-én.
http://csillag-szeme.hupont.hu/242/gg733
A SPOTLIGHT-ban a zsidó származású, zsidót alakító Liev Schreiber indíttatja meg a nyomozást a katolikus egyház papjai ellen gyermekmolesztálási témakörben, közben a 88-as Oscaron a keresztutas, apokaliptikus MAD MAX: FURY ROAD filmért adott át díjat egy 33 éves színésznővel. Ő volt a 2006-os OMEN filmben az Antikrisztus nevelőapja és szerepelt az X-MEN filmben, melynek 2016-os újabb része az APOKALIPSZIS címet kapta.
A SPOTLIGHT-ban a Boston Globe Spotlight részlegének vezetője Michael Keaton volt, aki tavaly ugyanúgy a BIRDMAN-nél lépett színpadra a legjobb film díjánál, melyben mondandója az volt, hogy ez a világ csupán illúzió.
Michael Keaton a 2016-os Golden Globe-on a vörös ruhás Jennifer Lawrence-nek adta át a díjat, mely a GG73-2-ben szerepelt.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_spotlight.jpg?88995953

Kihagytam az elemzésből Brie Larson-t, aki a ROOM-ért kapta meg a legjobb női főszereplő díját, akit a 88-as Oscaron zebrázó Jacob/Jack szabadított ki a fogságból, a díjat pedig a szörnyű DÁN LÁNY film főszereplője, Eddie Redmayne adta át neki, aki tavaly Oscart kapott a fekete-lyukas Stephen Hawking karakteréért.
Brie Larson a ROOM-ban az emberrabló fogva tartót, azaz Sean BRIDGErs-t, kinek vörös kocsija volt, sárkánynak nevezi.
http://www.imdb.com/title/tt3170832/synopsis
Az első díjat az estén a vörös ruhásként megjelenő Charlize Theron adta át Emily Blunt-al, akik a HUNTSMAN: WINTER'S WAR-ban láthatóak együtt 2016-ban az aranytükörrel, arany körítéssel, melyről a A VADÁSZ, AZ ARANYTÜKÖR + AZ ÖRDÖG-ben írtam.
Olyan filmeket írtak alájuk megjelenésükkor, mint az ÖRDÖG pradát visel, Sicario és a MONSTER.
Ahogyan a Monster film poszterén Charlize Theronon farkasok jelennek meg, és a farkasembert alakító Christina lett mellé helyezve, úgy a Sicarióban is akorábbi farkasember a bérgyilkos, aki szerint a világot a farkasok uralják. A Spotlight-ban a nyomozást megindító zsidó is farkas volt az X-MEN-ben.
Vörös ruhás nőt helyeztek viszont a magyar közvetítésbe is, aki mindvégig a Saul fiától volt elragadtatva, mint akinek ez volt előírva.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_voros_ruhas.jpg?36924878

A vörös ruhás figyelemelterelés, mint a MÁTRIX-ban.
Keanu Reevessel, azaz a Mátrixos Neo-val a vörös ruhában megjelenő Charlize Theron az ÉDES NOVEMBER-ben ( ELHÍVÁS ÉS HAZATŰZÉS 3 ) szerepelt együtt.
A WOLF-ozáson (FLOW+42) kívül a 88-as Oscar gálán a FOX volt az, amely rendre előkerült.
Az est házigazdája, aki a rasszistának bélyegzett fehérekhez a feketék szerepeltetéséért könyörgött, azt mondta Jamie FOXX a legjobb színész.
Fox-ot mutatott Tina Fey és Steve Carell, ugyanakkor a THE REVENANT rendezője és főszereplője is köszönetet mondott a FOX-nak.
A Fox-ot, amellett hogy számértékileg a 666-hoz kapcsolják, itt én, ha már a 88-as Oscarról van szó, a 88 mérföld/órás VISSZA A JÖVŐBE filmhez kapcsolnám, melynek főszereplője CHRISTopher Lolyd és Michael J. Fox volt.
Steven Spielberg közreműködésével készült a VISSZA A JÖVŐBE, kinek a KÉMEK HÍDJA filmje főszereplője, Mark Rylance is Oscart kapott az estén, aki Spielberg következő THE BFG filmjében Bfg-t alakítja.
http://www.imdb.com/title/tt3691740/
Spielberg viszont ismét egyoldalúan mutatta be a történetet, az amerikaiakat jónak, az oroszokat rosszaknak beállítva, de ez az Oscarnál nem téma, nem része a játéknak.
A KÉMEK HÍDJA film első jelenetei az est első jelöltjei közt szerepeltek, a legjobb eredeti forgatókönyv díjai közt a vörös ruhás Charlize Theron-al, melynél olyan jelenet került bejátszásra, ahol Mark Rylance elmondja, hogy nem fél meghalni. Az Oscar megnyerésénél viszont olyan jelentet került bemutatásra, mikor az orosz kém szabadon távozhat, átmehet a hídon.

         http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_kemek_hidja_1.jpg?18351863

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/oscar_88_-_mark_rylance.jpg?90322200

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 122
Heti: 380
Havi: 4 865
Össz.: 532 823

Látogatottság növelés
Oldal: OSCAR 88-2
O-MEGACSILLAG - © 2008 - 2024 - o-megacsillag.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »