O-MEGACSILLAG

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2016. márc. 17. - Az idei volt a legmelegebb február a Földön a hőmérsékleti feljegyzések 1880-as kezdete óta, és február volt a tizedik egymást követő hónap, amikor megdőlt a globális melegrekord az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint. A szárazföldek és óceánok átlaghőmérséklete 2016 februárjában 12,1 Celsius-fok volt, 1,21 Celsius-fokkal magasabb, mint a 20. századi februári átlag.
http://o-megacsillag.hupont.hu/38/jelek-2016-marc06

2016. márc. 19-én a Dubajból érkező FLY DUBAI légitársaság FZ981-es járatú Boeing 737-800-as (800 = OMEGA) gépe lezuhant Rosztov repülőterének kifutóján.
A fedélzetén lévő 55 utas (44 orosz, 8 ukrán, 2 indiai és egy üzbég utassal) és a személyzet 6 tagja nem élte túl a becsapódást. A gépen tartózkodók száma alatt a jelentések 61, vagy 62 főről szólnak, a plusz egy fő a személyzet tagja.
Yana az egyik szemtanú azt nyilatkozta, hogy a lezuhanáskor az egész háza megremegett, az ég pedig olyan vörössé vált, amilyet még sosem látott.
A gép a jelentés szerint az első leszállási kísérlet után még két órát körözött a reptér felett, mikor a második leszállási kísérletnél becsapódott a földbe és darabokra hullott.
A pilóta, a 37 éves Aristos Sokratous mielőtt a Flydubai-hoz szerződött, a Cypriot HELIOS Airways-nél repült – ez a fapados ciprusi légitársaság bezárt, miután egyik Boeing 737-ese Larnacából Athénba tartva 2005-ben lezuhant, 121 ember halálát okozva.
A másodpilóta neve KERESZT, azaz Alejandro Álava CRUZ volt.
A gép becsapódásának okáról nem adtak még ki hivatalos jelentést. A látótávolság jó volt, ettől függetlenül a gép túl nagy szögben érkezett a kifutóra. A gép első repülése 2010. dec. 21-én történt, a végzetes landolás előtt pedig márc. 18-án (318 = HELIOS/NAP) indult Dubajból, aztán a 22-es kifutópályán becsapódott, melyet a repülésirányító helyi idő szerint 3:42-kor jelentett. A lezuhanás előtt az ATC javasolta a 981-es járatnak egy másik légiforgalmi irányítóra, a 121.2-re váltást. A gép pilótáinak utolsó szavai a váltás visszajelzéséről szóltak, vagyis "121.2, BYE-BYE".
http://www.bbc.com/news/world-europe-35850167
http://index.hu/kulfold/2016/03/19/lezuhant_egy_repulogep_oroszorszagban_kulfoldi_aldozatok_is_vannak/
http://hvg.hu/vilag/20160319_Lezuhant_egy_replo_Oroszorszagban__65en_meghaltak
http://www.globoport.hu/153959/eppen-uj-eletet-akart-kezdeni-a-lezuhant-flydubai-gep-pilotaja/
http://hu.euronews.com/2016/03/19/nem-tudni-mi-okozhatta-a-del-oroszorszagban-lezuhant-gep-vesztet/
https://en.wikipedia.org/wiki/Flydubai_Flight_981
https://www.youtube.com/watch?v=fEQ_s0aN3A4
2016. márc. 19. - BATMAN V SUPERMAN - AZ IGAZSÁG HAJNALA első premier Mexikóvárosban.
Mely filmben nem Superman tér vissza a halálból (SUPERMAN VISSZATÉR 2006: FELEMELKEDÉS KRISZTUSSAL/1 ), hanem Zod (Michael Shannon) teste és az X karakteres Lex Luthor (Jesse Eisenberg) vérével készül a Frankenstein teremtménye módra feltámadó.
http://www.imdb.com/title/tt2975590/releaseinfo?ref_=tt_ov_inf

Superman halála és feltámadása a SUPERMAN VISSZATÉR-ben szept. 29-én, MIHÁLY napján történt, most pedig az égből érkező ZOD, azaz MICHAEL/MIHÁLY holtteste és feltámadása lett a történetbe építve. Superman feltámadása majd talán a köv. részben, hisz Lex Luthor (2006-ban Kevin Spacey, 1978-ban Gene Hackman) kiszabadul a börtönből. Habár Superman koporsóján valami már most megrezzent.

Mihály arkangyal a Paradicsom őre és az utolsó ítélet angyala, ez a szörnyeteges játék pedig Hollywood újabb agyafúrt mutatványa az égből érkező "ördögökkel" a visszatérés előtt.

http://o-megacsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/280049/kepfeltoltes/batmanv_superman_midnight_special_-_szemek.jpg?10895840

2016. márc. 19. - Tervezett tömeges tüntetés a Trump-toronynál New Yorkban, Donald Trump fasisztának nevezett politikája ellen.
http://theeconomiccollapseblog.com/archives/radical-leftists-unleash-anti-trump-riots-starting-on-march-19th
2016. márc. 19-én Trump ellenes tüntetőket tartóztattak le a Fountain Hills-nél, akik lezártak egy utat, hogy akadályozzák a Donald Trump féle Phoenix-i kampányrendezvényre jutást.
A cnn szerint New York-ban is utcára vonultak a Trump-ellenes tüntetők.
http://www.tucsonnewsnow.com/story/31516829/trump-protesters-block-streets-in-fountain-hills
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160319-donald-trump-ellenes-tuntetok-zartak-le-utat-phoenixben.html

                https://2.bp.blogspot.com/-NQDBFHwpwlc/Vu28g3nLJBI/AAAAAAAAy90/4Rcgi92yoDA9RZVhMoFSQLpt0opmYSHHQ/s320/8.png

2016. márc. 19-én éppen 16 éve mutatták be a THE SIMPSONS - BART TO THE FUTURE részét, melyben a jövőben Donald Trump az Egyesült Államok elnöke lesz, de a Hillary Clintonhoz nagyon hasonló Lisa Simpson is az első női elnök.
https://en.wikipedia.org/wiki/Bart_to_the_Future
http://www.imdb.com/title/tt0767439/
http://comment.blog.hu/2016/03/18/a_simpson_csalad_16_eve_megjosolta_hogy_trump_elnok_lesz
http://edition.cnn.com/2016/03/17/entertainment/simpsons-trump-presidency-thr-feat/index.html
http://www.theguardian.com/tv-and-radio/2016/mar/17/simpsons-president-trump-prediction-was-meant-as-warning-to-us

http://www.snopes.com/wp-content/uploads/2015/09/SimpsonsTrumpEpisode2000.jpg

2016. márc. 19. - Kétszázezer ember elindulásával számol a következő hónapokban a líbiai partoktól Olaszországba a római belügyminisztérium a migráció balkáni útvonalának lezárása után - jelentette a La Repubblica olasz napilap.
https://kuruc.info/r/4/156515/
2016. márc. 19-én virradóra elindult a Szojuz TMA-20M az ISS-re (UTC szerint márc. 18.).
A küldetés amerikai résztvevője Jeffrey Williams, kinek első küldetése az STS-101-es volt. Szojuz küldetésekben pedig a TMA-8 és a TMA-16-ban vett rész a TMA-20 előtt, azaz 8+8+4, vagyis 8 és 4, másképp 84.
http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/utjara_bocsatottak_bajkonurbol_a_szojuz-tma-20m_tipusu_urhajot/2467625/
https://en.wikipedia.org/wiki/Soyuz_TMA-20M
2016. márc. 19. - Legalább 39 civil meghalt szombaton azokban a légicsapásokban, amelyeket vagy a szíriai kormányzat légiereje, vagy orosz harci gépek mértek Rakka városára, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet észak-szíriai központjára. Ezzel párhuzamosan orosz harci repülőgépek bombázták szombaton az Iszlám Állam kezén lévő Palmürát. A mintegy 70 légicsapásban a terrorszervezet legkevesebb tizennyolc tagja meghalt.
Az orosz védelmi tárca pénteken közölte, a szíriai kormányerőkkel közösen nagyszabású offenzívát indítottak Palmüra felszabadítására. Moszkva szerint a feltételek adottak az IÁ totális vereségéhez.
http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/legicsapast_mertek_a_sziriai_rakka_varosara
2016. márc. 19-én megkötött megállapodás szerint a STARWOOD hotellánc az első (egyenlőre) amerikai cég, amely megveti a lábát Kubában az 1959-es kubai forradalom óta.
https://kuruc.info/r/4/156585/
2016. márc. 19. - A radioaktív trícium szintje a normálnál több mint 200-szor magasabb a Floridai-öbölben (Florida-Bay).
http://www.naturalnews.com/053362_radioactive_tritium_water_quality_Florida.html
2016. márc. 20. - Tavaszi napéjegyenlőség. Nappali órák száma (FÉNY)egyenlő az éjszakai órák (SÖTÉTSÉG) számával.

2016. márc. 20. - BATMAN V SUPERMAN premier New Yorkban és Los Angelesben.
BATMAN az éjszaka, SUPERMAN a nappal, ki a Napból meríti erejét.
 
http://csillag-szeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/7/273931/kepfeltoltes/batman_v_superman_-_omega_man.jpg?45273404

2016. márc. 20. - Landolt az Air Force One Havannában. Obama és családja kétnapos körútra Kubába érkezett, az eső pedig zuhogott. 1928 óta, azaz 88 éve ő az első USA elnök Kubában.
Felkeresték a havannai székesegyházat, ahol fogadta őket Jaime Ortega bíboros, aki Ferenc pápával együtt segítette a titkos tárgyalásokat a kapcsolatok helyreállításáról.
Eusebio Lealnak, Havanna fő történészének kíséretében megnézték a Fegyverek terét (Plaza de Armas), az Öreg teret (Plaza Vieja) és a San Francisco teret (Plaza de San Francisco), valamint a városi múzeumot is.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160320-obama-kuba-enyhules-usa.html
http://www.atv.hu/kulfold/20160321-tortenelmi-latogatas-obama-megerkezett-kubaba
http://24.hu/kulfold/2016/03/21/obama-tortenelmi-latogatasa-elott-meg-a-venezuelai-diktator-is-elugrott-kubaba/

                https://3.bp.blogspot.com/-YX2diPk3DRI/VvR-n4LiQ9I/AAAAAAAAy_I/Noh41vyO7LwuDHZRSmP7Q9d1UyctOQGsw/s320/15.png

2016. márc. 20. - Ferenc pápa a muszlim népvándorlókat, honfoglalókat, inváziós sáskahadat és az azokkal szembeni viselkedést Jézus Krisztus történetével mosta össze.
Ahogyan Jézussal történt, a menekültek sorsáért ma sem akarnak sokan felelősséget vállalni – hangoztatta Ferenc pápa a virágvasárnapi misén a római Szent Péter téren.
http://mno.hu/kulfold/viragvasarnap-a-menekultekrol-beszelt-ferenc-papa-1333835
2016. márc. 20-án Roger Agnelli, a Vale bányaipari vállalat korábbi elnöke, felesége, fia, lánya, menye és veje hunyt el, mikor Comp Air 9-es típusú magánrepülőjük Sao Pauló-ban nekicsapódott egy épületnek.
Legutóbb a Petrobras brazil olajipari óriásvállalat lehetséges következő vezérigazgatójaként került szóba az üzletember neve.
http://mno.hu/kulfold/kisrepulogep-zuhant-le-braziliaban-heten-meghaltak-1333829
2016. márc. 20. - Szombat éjfél óta van érvényben az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény.
640 menedékkérő érkezett szombaton késő este az Athén melletti Pireusz kikötőjébe. További mintegy kétezret vasárnapra terveztek szállítani a görög szárazföldre.
Az egyezmény életbe lépésével Görögország kiüríti, menekültmentesíti a megszállt szigeteket.
https://www.rt.com/news/336337-greece-refugees-repatriation-starts/
https://kuruc.info/r/4/156560/
2016. márc. 20-án Heinz Fischer osztrák államfő a Die Presse című osztrák lapnak a Törökországgal való megegyezés sikerességéről szkeptikusan nyilatkozott, úgy vélte fele, vagy még annál is kevesebb esély van arra, hogy működni fog a megállapodás.
https://kuruc.info/r/4/156564/
A szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a Baloldal szerint a megállapodás nem fér össze a nemzetközi joggal, mert a menekültek „kollektív kiutasítását” irányozza elő. A Törökországgal kötött „paktummal” az Európai Unió sorsát Recep Tayyip Erdogan török államfőre bízza, aki „bűnöző”, és nem Brüsszelben, hanem Hágában – az emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel foglalkozó Nemzetközi Büntetőbíróság előtt – van a helye, mert a szíriai „iszlamista gyilkos bandák támogatásával egyre több embert kényszerít menekülésre”.
A liberális Süddeutsche Zeitung kommentárjában megjegyezte: „igazán remek tervet” sikerült kidolgozni, a baj csak az, hogy megvalósítása „sajnos egy kicsit túlságosan függ a résztvevők jóindulatától”, ami „ritka jószág” az EU-ban és Ankarában, és meglehet, hogy az illetékes bíróságok az emberi jogok megsértése miatt illegálisnak minősítik a Törökországgal kezdett „menekültkereskedelmet”, így „nagy a veszélye annak, hogy Merkel terve elbukik”.
http://mno.hu/kulfold/a-nemet-ellenzek-biralja-a-torok-megallapodast-1333851
2016. márc. 21. - Aszad sorsa nem része a "béketárgyalásoknak".

http://www.atv.hu/kulfold/20160321-damaszkusz-aszad-sorsa-nem-kepezi-reszet-a-beketargyalasoknak
2016. márc. 21. - A NASA bejelenti, hogy először sikerült elkapni két csillag felrobbanását. Még 5 évvel korábban, 2011-ben.
http://www.nasa.gov/feature/ames/Kepler/caught-for-the-first-time-the-early-flash-of-an-exploding-star

   

2016. márc. 21. - Norvégia egyelőre leállította az Oroszországba történő kitoloncolásokat, mivel Moszkva a legfrissebb információk szerint a visszaküldött szíriai menekülteket hazájukba szállítja.
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/norvegia_felfuggesztette_a_menekultek_oroszorszagba_torteno_kitoloncolasat.611979.html
2016. márc. 21. - Trump dicsérte a zsidó államot, amely szerinte az egyetlen demokrácia a közel-keleti térségben, és leszögezte, hogy megválasztása esetén fő külpolitikai törekvése az Iránnal kötött, szerinte katasztrofális megegyezés felmondása lesz.
https://kuruc.info/r/4/156623/
http://www.timesofisrael.com/trump-says-hell-make-israel-pay-for-defense-aid/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter
2016. márc. 21.- Hillary Clinton újabb hazugsága szerint egyetlen embert sem vesztett az USA Líbiában.
https://kuruc.info/r/34/156593/
2016. márc. 21. - Az újdonsült anyukáknál teljesen természetes szoptatásnál a "természetes" szó használatának kikezdése, nehogy az anyukák elvessék a vakcinák és a gyógyszerek használatát.
A természetes szoptatás etikailag problémás, mert jobb a csecsemőnek a természetes higanytartalmú oltóanyag, had butuljon a gyerek, vélekedik az egészségügyi maffia.
http://www.naturalnews.com/053380_breastfeeding_natural_health_medical_monopolists.html
2016. márc. 21. - A magyar-osztrák határon is kerítést építene az osztrák belügyminiszter, a burgenlandi tartományi vezető pedig ugyanezen a szakaszon állandó határellenőrzést szorgalmaz.
http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/keritest_huznanak_az_osztrakok_a_magyar_hatarra/2467852/
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160321-keritest-akar-a-magyar-hatarra-az-osztrak-belugyminiszter.html
2016. márc. 21. - Elvesztették az oroszok az irányítást a METYEOR-M1 meteorológiai műhold felett.
http://hvg.hu/tudomany/20160321_orosz_muhold_hiba_elszabadult#rss
2016. márc. 21. - Leonardo DiCaprio A VISSZATÉRŐ című filmje a hétvégén 33 millió dolláros bevétellel debütált Kínában.
http://www.haon.hu/a-visszatero-cimu-film-kinaban-is-nagy-sikert-aratott/3029400
2016. márc. 21. - Törökországból 54ezer bevándorló átvételéről nyújtott be határozatot az Európai Bizottság.
Az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással tavaly szeptemberben elfogadták, hogy 66 ezer menekültet áthelyeznek a többi tagállamba Olaszországból és Görögországból, 54 ezernek az áttelepítéséről pedig később döntenek
A fennmaradó mintegy 18 ezer helyet a megállapodás értelmében törökországi menekültekkel töltenék fel, és emellé jönne még az 54 ezer ember.
https://kuruc.info/r/4/156613/
2015. szept. 09-én ugyanez, vagyis Magyarországtól kötelezően 54ezer bevándorló átvételét javasolta az Európai Bizottság.
http://zaol.hu/belfold/illegalis-bevandorlas-az-europai-bizottsag-54-ezer-menekult-kotelezo-atvetelet-javasolja-magyarorszagtol-1724916
2016. márc. 21. - Áthelyezés helyett törökországi áttelepítésre használja az Európai Unió azt az 54 ezres kvótát, amit eredetileg arra ajánlottak fel, hogy Magyarország területéről elvigyék a menekülteket – döntött az Európai Bizottság.
Az Európai Bizottság most úgy döntött, hogy módosítja az eredeti terveket, és a kvótát arra is fel lehet használni, hogy Törökországból szír menekülteket telepítsenek át az Európai Unió területére
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160321-europai-unio-kvota-athelyezes-menekult.html
2016. márc. 21. - Izraelben a végidőről szóló próféciák egyik beteljesüléseként értelmezik, hogy Jemenből, a háború elől Izraelbe szállították az utolsó zsidó csoportot.
http://www.breakingisraelnews.com/64043/wings-eagles-yemens-last-jews-arrive-israel-aliyah/#M4EyexWyfAc1gt3k.97
2016. márc. 21-én a 252P/LINEAR 12 üstökös az útján legközelebb érkezett a Földhöz.
2016. márc. 22-én az elmúlt 230 (másutt 246 év) év üstökösei közül a Földhöz legközelebbi ponthoz érkezett a P/2016 BA14 (PANSTARRS) üstökös
http://444.hu/2016/03/20/egy-nap-alatt-ket-ustokos-huz-el-a-fold-mellett
http://strangesounds.org/2016/02/two-comet-flybys-march-2016-video.html
http://earthsky.org/space/twin-comets-approach-closely-in-march

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 92
Tegnapi: 122
Heti: 402
Havi: 4 887
Össz.: 532 845

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2016 MÁRC-07
O-MEGACSILLAG - © 2008 - 2024 - o-megacsillag.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »